OSTATNI KRÓLOWIE
- WOJOWNICY EUROPY

PREMIERA W KAŻDĄ ŚRODĘ OD 15 MARCA O 21:00

1066. HASTINGS – A csata előzményei

Egy nehezen kezelhető testvér

II. Harold angol király már jóval a megkoronázása előtt problémákkal szembesült. 1055-ben Siward, Northumbria grófja meghalt, egy évvel azután, hogy elsőszülött fia, az örökös a skótokkal folytatott harcokban lelte halálát. Az ifjabbik örökös túl fiatal volt ahhoz, hogy egymaga vegye irányítása alá a torzsalkodó északi földeket. Harold Godwinson fivére, Tostig vette át az irányítás ezen földek felett.

Tostig Godwinson (kb. 1026-1066) vasszigorral uralta ezeket a földeket. Nem örvendett túl nagy népszerűségnek. Még egyes politikai indíttatású gyilkosságokért is őt teszik felelőssé. Kisebb helytartókkal folyamatosan összetűzésekbe keveredett belügyekben. Mikor 1065-ben, Eduárd halála előtt egy évvel igen magas adót vetett ki, az emberek fellázadtak ellene. A földesurak kifosztották a kincstárat, és rájöttek, hogy annak érdekében, hogy védettséget szerezzenek a Godwin-családdal szemben, erős szövetségesre lesz szükségük. Ezért szövetkeztek a Merciai hercegségből származó Morcarral, valamint magával Mercia hercegével, Edwinnel. Ennek köszönhetően a lázadás erőre kapott, és már-már polgárháborúba torkollott.

Harold Godwinson, az eljövendő király, egyébként a Godwin-család legbefolyásosabb sarja úgy döntött, hogy tárgyalásokba kezd, hátha ezzel el tud kerülni néhány szükségtelen összecsapást. Kiderült, hogy Tostigot majdnem mindenki gyűlölte, és az elképzelhetetlen volt, hogy ismét átvegye az uralmat Northumbria felett. Ezért aztán megfosztották vagyonától és címeitől, őt magát pedig, miután bűnbánatot gyakorolt, száműzték. Ezt a sérelmet soha nem bocsátotta meg a fivérének, bosszút esküdött, és szinte azonnal elkezdett sereget gyűjteni magának, amivel majd Harold ellen vonulhat. Ezek a történések végzetes befolyással voltak a következő év eseményeire.

Az utolsó viking invázió

1066 januárjában Harold Godwinson lett Anglia királya. Tudta, hogy problémái lesznek majd Normandiai Vilmossal, aki szintén igényt tartott a trónra, és eme igényét foganatosítani is akarja majd. Arra azonban nem számított, hogy mielőtt még Vilmossal szembesülne, a fivére, Tostig részéről is mélyütés érte, aki Keménykezű Harald, a norvég király személyében talált magának egy „verőembert”. Együttesen szállták meg Northumbriát, ahonnan Tostig nemrégiben száműzetésbe vonult. Harald király, aki szintén vágyott az angol trónra, igazán bátor harcos volt, aki imádta a veszélyt, és alig várta, hogy újabb háborúban vehessen részt. 1066. szeptember 18-án 9.000 viking vert tábort Ricall mellett Northumbriában, az Ouse folyó partján. A hamarosan sorra kerülő fulfordi csatában megsemmisítették a Merciai Morcar és a northumberlandi herceg seregét, ezt követően pedig bevették Yorkot.

Stamford Bridge

Harold király azonnal akcióba lépett. A hercegektől érkező futárok szeptember közepén érték utol a királyt, és szeptember 24-én, hat nappal azután, hogy a vikingek partra szálltak, a király serege Tadcasterhez ért, ahol a király azt az információt kapta, hogy a vikingek Yorktól 12 kilométerre, Stamford Bridge-nél állomásoznak, hajóik pedig még 20 kilométerre vannak onnan. Harald valószínűleg nem számított arra, hogy ilyen hamar újabb ütközetben kell részt vennie, és úgy döntött, hogy seregével megpihen.

A király bátor lépésként támadásba lendült, és úgy tűnt, hogy mellé áll a szerencse; a meglepetés ereje, a terep és az, hogy a viking csapatok a folyó két oldalán állomásoztak: ezek mind neki kedveztek. Azoknak a katonáknak, akik a folyó azon oldalán tartózkodtak, ahonnan Harold érkezett, esélyük sem volt a túlélésre. Stamford Bridge védelme gyorsan elesett, ám addig mégis tartani tudták a frontot, amíg a túlparton tartózkodók felkészültek a harcra.

A csata néhány órán át tartott, de miután Keménykezű Harald és Tostig egyaránt meghalt, pánik lett úrrá a viking seregeken, és az így kialakult káoszban menekülni kezdtek táboraikba. A legtöbbjüket megölték. Harold király nagylelkűen úgy döntött, hogy megkíméli a leggyőzött Harald fia, Olaf életét, és az egykoron nagyszerű viking sereg maradékának mindössze 24 hajó elegendő volt ahhoz, hogy elhagyják a földet, ahová soha nem tértek vissza.

A normann partraszállás

Néhány nappal azután, hogy sikerült visszaverni a skandináv inváziót, Harold hírt kapott arról, hogy Fattyú Vilmos partra szállt délen. Harold úgy vélte, hogy az évnek ezen szakaszában az időjárás nem alkalmas arra, hogy áthajózzanak a csatornán, ezért deregének nagyja hazatérhetett, naszádja nagyrésze elhajózott, a királyt pedig sok-sok védelem nélküli föld választotta el a betolakodóktól.

A részben szétszéledt sereg visszatért délre, és menet közben megpróbált erősíteni sorain. Október 8-a körül, egy megterhelő erőltetett menetet követően értek Londonba. Az időközben toborzott emberek egy vén almafa mellett találkoztak, melynek pontos helyéről ma már nincsenek információink. A király két napig várt arra, hogy új emberek csatlakozzanak a seregéhez, majd Hastings irányába vonult, hogy szembeszálljon a normann megszállókkal.

nc+ Kanał 172